Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

A kegyes bányató

3 fős csapatunk 55 órát töltött el a Fehérgyarmat határán található Szatmár-tavon. Híresen nehéz vízre látogattunk, ami a rutinosabb horgászokon is számtalanszor kifogott már, mivel egy akadókkal, bedőlt fákkal, bokrokkal és igen változó mederrel tűzdelt bányatóról van szó, ami hemzseg a kagylóktól. Ezért nem kevés időt és energiát fektettünk az általunk tökéletesnek ítélt helyek megtalálására.

A kipakolást követően közel 3 órát töltöttünk feltérképezéssel, tapogató rúd segítségével. Az első másfél óra után teljesen kétségbe estünk, hiszen még csak két alkalmas helyet találtunk a 6 botunkra. Rendíthetetlenül kerestünk tovább, mikor végre jobbnál jobb placcokra bukkantunk. A tapogató végén az eddiginél lényegesen vékonyabb iszapot éreztünk, itt azonnal ki is bójáztunk. Hasonlóképp jártunk el egy hatalmas törésnél is, aminek a teteje 30-40 centire tört fel a vízfelszíntől, és egészen 3 méteres mélységig zuhant le, ezzel kiváló járatot képezve a halaknak. Az etetésünk eléggé visszafogott volt, részben a kora tavaszi idő miatt, és részben azért, mert bíztunk a kiválasztott helyekben. A kaja tartalma azonban vátozatos volt. Fő alkotóeleme a By Pipsi Product bojliai voltak, egészben és felezve, amit a csalogató hatás növelésének érdekében aminoval dobtuk fel, és ezért kapott egy minimális kukoricacsíra pellet is helyet keverékünkben. Színesítettük még különböző oldódási idejű pelletekkel is, hogy a halak figyelmét hosszú ideig magunkénak tudhassuk.

Úgy döntöttünk, hogy a nappali órákban nem a szelektálás lesz a fő cél, kivétel nélkül csak kis méretű, maximálisan attraktív csalikat választottunk, ezért a pop- upok lettek a befutók. Mindnyájan az édes ízvilág mellett döntöttünk. A Big Fish Krill és Liver csali tégelyei kerültek elő a táskáinkból. Mint a későbbiekben  kiderült, a stratégiánk működött, így nem sokkal később megérkezett az első bajszos, akinek a látványos sárgadinnyés pop-up nyerte el a tetszését.


A nádfal mellé helyezett szerelékeink miatt elég sokat kellett csónakázni az első 12 órában - ami egy kimondottan sekély terep volt, valószínűleg a napos, tavaszi felmelegedő időnek köszönhetően kihúzódtak ide táplálékot keresni a pontyok - de ezt persze egyikünk se bánta.

Időközben megérkezett az eső is, ami igencsak megnehezítette a túránk hátralévő részét, és a parton való közlekedést. Egy laza aerobic óra volt, mire eljutottunk a botokhoz. Hatalmas vihar rázta fel a 15 hektáros tavat. Sokat vaciláltunk, hogy csónakba szálljunk-e, de az eredményesen telt nappal miatt mindannyian felpezsdülten vártuk az éjszakát, és nagy reményekkel szeltük keresztül a hullámokat. Az éjszakára előkerültek a bojlik is, amiket pop-uppal próbáltunk meg kiemelni az iszapos mederből. Fő segítőink a Big Fish Krill süllyedő, és lebegő páros, az édes- gyümölcsös ízvilága miatt, mely rendelkezik egy kellemes epres
beütéssel. Mellette a hal-tintahal golyó, amit magas fehérje tartalma, valamint erőteljes halas szaga miatt választottunk, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen neki köszönhettük a túránk legnagyobb halát. A mélyből érkező vendégeink a hideg víz ellenére hatalmas erővel rendelkeztek, amire 15 méter előtétzsinórral készültünk fel, így a kagylós meder sem tudott hátráltatni minket. Szerelékeink igen vátozatosak voltak, használtunk inline és klipszes módszert is. Az előkéket tekintve is színes volt a paletta, D-riget, German és Ronnie rig-et alkalmaztunk. Választásunk azért esett rájuk, mert szerettünk volna a rafinált, óvatosabb halak eszén is túljárni. A második reggel nem a megszokott ébresztőhangunk keltette a tábort, szívünkhöz sokkal kedvesebb dallam indította be napunkat. Nincs is talán jobb, érzés, mint kapásjelzőre ébredni. Egy hibátlan tőponty volt a korai érdeklődő.

Az erős légnyomásváltozás miatt az esti órákig a zsinórok csak a süllyesztő ólom miatt voltak feszesek. Így a nap nagy részét pihenéssel, beszélgetéssel töltöttük, és jutott idő egy kis sütögetésre is, ami közben már az éjszakai taktika volt a fő téma. A vízreszállást követően hatalamas szél kerekedett, a horgok behúzása nem volt könnyű feladat, partot érve a szárazföld is hullámzott alattunk. Mint kiderült, a viharral együtt megérkezett a kapókedv is, mozgalmassá téve a maradék horgászidőt, ugyanis a Big Fish Krill-t rendre megkívánták a „bányászok”.

Harmadnap sikeresnek gondolva horgászatunkat elégedetten hagytuk el ideiglenes vízparti otthonunkat. Összességében a szélsőséges időjárás és a nehéz terep ellenére is sikerült helytállnunk a By Pipsi Product segítségével, melyeknek a peca végére 17 pontyot köszönhettünk, köztük két darab 10, és egy 13 kiló feletti hallal. 

Zoltán Roland,
Murguly Patrik,
Dankó Dávid
By Pipsi Product Team